Az éghajlati modell szerint a grönlandi olvadékvíz lassítja a keringést az Atlanti-óceánban

Az édesvíz bejutásának kulcsfontosságú pontjai, amelyek az atlanti meridionális cirkuláció (AMOC) lelassulását okozzák, és az éghajlati reakcióik továbbra sem meggyőzőek. A legkorszerűbb globális klímamodell segítségével édesvízi kísérleteket végzünk, hogy újra megvizsgáljuk az AMOC érzékenységét és éghajlati hatásait. Úgy tűnik, hogy az Irminger-medence a leghatékonyabb terület az édesvíz további beáramlásához, ami az AMOC legnagyobb gyengülését okozza. Míg a globális hőmérsékleti és csapadékválaszok viszonylag homogének, a szubkontinentális válaszok – különösen az északi középső szélességeken – heterogének. Magas szélességi fokokon a hőmérséklet-változások határozzák meg a tengeri jég válaszát az édesvízi áramlásokra és a kapcsolódó jég-albedó visszacsatolásokra. A trópusi és extratrópusi régiókban a hőmérséklet dinamikáját a légköri keringés és az óceáni hőátadás alakítja. A csapadék szezonális és regionális változékonyságot mutat a megváltozott felszíni turbulens hőáram és az intertrópusi konvergencia zóna (ITCZ) déli irányú mozgása miatt. Az éghajlati szélsőségek kiterjedt heterogenitása aláhúzza az AMOC lassulásával összefüggő édesvíz-kibocsátási területek nyomon követésének szükségességét. Ezek az eredmények jelentős hatással vannak a paleoklíma és az AMOC jövőbeli hatásaira. (Qiyun Ma,  Xiaoxu Shi, Monica Ionita, bővebben itt science.org)